Új jelszó kérése

Húsételek

Abruzzói sertéssült
Hozzávalók: 70 dkg sertéshús szeletelve, 1 gerezd fokhagyma, egy csípet borsmentalevél, köménymag, só, bors, 1 pohár száraz fehérbor, 1dl olaj.
Elkészítése: Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a fokhagymát, borsmentalevelez, köménymagot, és ráöntjük a bort. Megvárjuk, amíg a bor elpárolod, és ekkor beletesszük a megsózott, borsozott hússzeleteket, és mindkét oldalát pirosra sütjük.

Bélszínszeletek Medici módra

Hozzávalók: 80 dkg tisztított bélszín, 2 dkg só, 1 g törött bors, 12 dkg zsír, 2 dkg szarvasgomba, 3 dl Choron mártás, 5 db zsemle.
Elkészítése: A jól letisztított, lehártyázott közép bélszínrészt tíz, egyenlő nagyságú darabokra vágjuk, tenyerünkkel kissé lelapítjuk, megsózzuk és borsozzuk, 5 db meghámozott zsemléből 10 db 1-2 cm magas és 4 cm átmérőjű kerek szeleteket szúrunk ki, és zsírban megpirítjuk mindkét oldalán. A zsírt serpenyőben nyílt lángra tesszük, és a hússzeleteket hirtelen mindkét oldalukon pirosra sütjük, ügyelve arra, hogy amint véres lé szivárog belőlük, rögtön kivegyük a zsírból. Tálalásnál egy hosszú tál közepére helyezzük a 10 db pirított zsemleszeleteket, majd jó sűrű Choron mártással leöntjük, és a mártás tetejére 1-1 szarvasgombaszeleteket teszünk. A tál két oldalát apróbbra kiszúrt és zsírban szép pirosra sült burgonyát teszünk.

Choron mártás

Hozzávalók: 5 db tojás sárgája, 2,5 dkg hagyma, 1,5 dkg tárkonylevél, 1 db babérlevél, 3 g törött bors, 2,5 dkg Worcester, 1 dl fehérbor, 30 dkg vaj, 1 dkg só, 0,5 g Cayenne bors, fél citrom, 2,5 g tárkonyecet, 1,5 dl tejszín 5 dkg paradicsompüré.
Elkészítése: Apróra vágott hagymát, a babérlevelet, a megmosott és apróra vágott tárkonyból 0,5 dkg-ot, a törött borsot, egy kevés citrom héját tárkonyecettel és fehérborral fedő alatt addig főzzük, amíg a leve majdnem elforrt. Ekkor szűrőruhán átszűrjük egy vastag aljú gyorsforralóba, hozzáadjuk a tojás sárgákat, a tejszínt, megsózzuk és a tűzhely szélén lassú egyenletes hőmérsékleten habverővel folyton keverve, sűrű habszerű mártássá verjük fel. Ezután levesszük a tűzhelyről, és szitán állandó keverés közben hozzáadjuk a már előzőleg felolvasztott és melegen tartott vajat. Végül citromlével, Cayenne borssal, Worcesterrel ízesítjük és a megmaradt 1 dkg megmosott, és apróra vágott tárkonylevelet hozzákeverjük. Tálalás előtt habverővel hozzá keverjük a paradicsompürét.

Bélszínszeletek Rossini módra

Hozzávalók: 80 dkg tisztított bálszín, 3 dkg só, 1 g törött bors, 15 dkg zsír, 20 dkg libamáj, 20 dkg gomba, 5 db zsemle, 2 dkg liszt, 5 dl madeira mártás.
Elkészítése: A jól letisztított, lehártyázott közép bélszínrészt tíz, egyenlő nagyságú darabra vágjuk, tenyerünkkel kissé lelapítjuk, megsózzuk és borsozzuk. A libamájat tíz egyenlőszeletekre vágjuk, tenyerünkkel kissé meglapítjuk, megsózzuk mindkét oldalát lisztbe, mártjuk. Tíz darab gombának levágjuk a szárát, megmossuk, megszárítva sózzuk és lisztezzük, 5 db meghámozott zsemléből 10 db 1-2 cm magas és 4 cm átmérőjű kerek szeleteket szúrunk ki, és zsírban megpirítjuk mindkét oldalán. Utána megsütjük a libamájat és a gombafejeket, egy kis lábasba tesszük, majd ráöntünk kevés madeira mártást, és melegen tartjuk. A zsírt serpenyőben nyílt lángra tesszük, és a hússzeleteket hirtelen mid két oldalukon pirosra sütjük, ügyelve arra, hogy amint véres lé szivárog belőlük, rögtön kivegyük a zsírból. Következőképpen tálaljuk: a tál oldalára bőven teszünk szalmaburgonyát, hosszában egymás mellé rakjuk a zsemleszeleteket, erre teszünk rá a félig sült hússzeleteket, utána ráhelyezzük a libamáj szeletkéket és legfelül a gombafejeket. Kevés madeira mártással leöntjük és külön csészében is adunk a mártásból. A gombafejek tetejére egy-egy vékony szeletke szarvasgombát is tehetünk.

Borjú- vagy tehénpacal (római recept)

Hozzávalók: Borjú-vagy tehénpacal, 1 fej hagyma, 1 sárgarépa, zeller, petrezselyem, 1 borsmentalevél, frissen reszelt parmezán

Elkészítése: A pacalt legalább hat órán át kell főzni, ennek során, akár a leveshúshoz, egy sárgarépát, egy hagymát, zellert és petrezselymet adunk hozzá. A puhára főtt trippát ujjnyi széles, 3-5 cm hosszú csíkokra vágjuk, majd az umido (vagy a stufatino) levével még jó félórát tovább pároljuk. Mire a lé szépen magába szívta az összes ízt és zamatot, a trippa készen van.

Casanova pecsenye

Hozzávalók: 50 dkg sült malac, 30 dkg narancs, 10 dkg mogyoró, 10 dkg aszalt szilva, 5 dkg datolya, 1 evőkanál liszt, 2 dl száraz fehérbor, 2 kiskanál szójamártás
Elkészítés: A hússütéshez használt tepsit nyílt lángra tesszük, és a lisztet a benne összegyűlt zsíron állandóan kevergetve megpirítjuk. A borral és egy narancs kicsavart levével fölengedjük, szójamártással ízesítjük. Mártás sűrűségűvé forraljuk, átszűrjük, és a lehártyázott narancscikkeket, a mogyorót, a kimagozott datolyát és az előzőleg a teában megáztatott aszalt szilvát belerakjuk. A fölmelegített húsdarabkákat tányérokra rakjuk, a gyümölcsragut ráöntjük, burgonyafánkkal körítjük.

Fekete tőkehalszeletek almaborban

Hozzávalók: 4 szelet fekete tőkehal, 2 dl tej, 5 evőkanál liszt, szerecsendió, só, bors, 2 evőkanál margarin, 6 gyöngyhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl almabor, 5 evőkanál tejföl, tárkony, petrezselyem
Elkészítés: A halszeleteket egymás után forgassuk meg a tejben, majd a szerecsendióval, sóval, borssal elkevert lisztben. A hagymával és az apróra vágott fokhagymával közepes tűzön 3 perc alatt süssük át mindkét oldalán. Az almabor felével öntözzük meg. Fedjük le, és még két percig süssük mind a két oldalát. Tartsuk melegen. Melegítsük meg a serpenyőben a maradék almabort és a tejfölt. Sózzuk, borsozzuk. A tőkehalra öntsük rá a felaprított fűszernövényekkel megszórt szószt.

Firenzei húslepény

Hozzávalók 16 szelethez: 1.5 kg darált hús (sertés és marha vegyesen), 2 szikkadt zsemle, 3 tojás, 2 fej vöröshagyma, 30 dkg paradicsom, 1-1 zöld, sárga és piros húsú paprika, 15 dkg mozzarella (esetleg gouda) sajt, só, cayenne-i bors, fehér bors, édesnemes pirospaprika, chilipaprika, a díszítéshez bazsalikom, a forma kikenéséhez margarin
Elkészítés: A zsemléket hideg vízbe áztatjuk. A megtisztított hagymát és zöldpaprikát apró kockákra vágjuk. A vegyes darált húst összegyúrjuk a kinyomkodott zsemlével, a tojással, hagymával és zöldpaprikával. Sóval, fehér és cayenne-i borssal, piros-és chilipaprikával fűszerezzük. A húsmasszát margarinnal kikent tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, és 225 fokon (gáztűzhelynél 4-es fokozaton), kb. 15 percig, majd 175 fokon további 25-30 percig sütjük. Közben a megmosott paradicsomot, és a lecsöpögtetett mozzarella sajtot, felszeleteljük. A húst kivesszük a sütőből, beborítjuk a paradicsom-és sajtszeletekkel. Visszatoljuk a sütőbe, majd további 5-10 percig sütjük. Hosszúkás szeletekre vagy kockákra vágva, friss bazsalikomlevelekkel díszítve kínáljuk. Hidegen, melegen egyaránt finom.

Könnyű vörösbor illik hozzá.
Elkészítési idő kb. 46 perc.

Firenzei sertésborda

Hozzávalók: 8 szelet sertésborda, 1 kg paraj, só, zsír, 5dkg vaj, törött bors, reszelt sajt. A mártáshoz: 2 dl tej, 2 dkg liszt, 2 dkg vaj, 5 dkg reszelt sajt, 1 dl tejföl, 1 tojássárgája.

Elkészítése: A parajt vízben megfőzzük, lecsurgatjuk, és finomra vágjuk. A sertésbordákat ki csontozzuk, kiverjük, sózzuk, és egy kevés zsírban ropogósra sütjük. A pecsenye levével és a vajjal keverjük össze a parajt, törött borssal ízesítjük, és egy mély tűzálló tálba terítjük. Ráfektetjük a hússzeleteket, és ráöntjük a következő mártást: a lisztet a vajjal és a sós tejjel sűrűre főzzük, majd a tűzről levéve, simára keverjük benne a reszelt sajtot, a tejfölt és a tojássárgáját. A mártás tetejét meghintjük reszelt sajttal, és a sütőben kb. 10 percig sütjük.

Florentin pacal (Trippa alla Fiorentina)

Hozzávalók: 1 kg előfőzött pacal, 2 fej hagyma, 2 kanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, fél kg paradicsom, frissen reszelt parmezán, 2 fiatal zeller, 1 pohár bor, 1 karotta, 1 csomó zellerzöld, 1 csomó bazsalikom, só, frissen őrölt bors
Elkészítése: A pacalt felcsíkozom. Finomra vágom a tisztított zellert, karottát, hagymát és fokhagymát. A paradicsomot lehéjazom és felkockázom. Egy nagy fazékban felforrósítom az olajat, az apróra vágott hagymát zsíron megpirítom, rászórom a paprikát, hozzáadom a sűrített paradicsomot, a bort és még egy pohárnyi vizet. Beleteszem a pacalt, és kb. fél óráig párolom (fedetlenül). Egy római tálba teszem, megszórom a sajttal, a morzsával, rámorzsolom a vajdarabkákat, és a sütőben szép pirosra sütöm.

Gyöngytyúk fehérborban

Hozzávalók: 1 gyöngytyúk, 5 dkg vaj, 1 sárgarépa, 1 pohár fehérbor, 10 dkg szalonna

Elkészítés: A megtisztított állatot megsózzuk, mellét megtűzdeljük füstölt szalonnával. Megforrósítjuk a zsiradékot, megforgatjuk rajta a gyöngytyúkot, mellédobjuk a megtisztított hosszában négyrét vágott répát, és a borral lassú tűzön jó puhára pároljuk. Ezután tűzálló tálra rakjuk, rászűrjük a levét, és a sütőben, felső lángon, a pecsenyelevével öntözgetve szép pirosra sütjük.

Halrudacskák tárkonyos zöldbabsalátával.
Hozzávalók: 240 ml majonéz, 40 dkg tengeri hal, 1 db burgonya, 10 dkg parmezán sajt, 10 dkg liszt, 2 db tojás, olaj (a sütéshez), 80 dkg ceruzabab, 2 db lilahagyma, 2 db piros húsú paprika, 3-4 szál friss tárkony, 1 teáskanál tárkonyecet, ételízesítő.
Elkészítése: A halszeleteket ujjnyi vastagságú rudacskára vágjuk, és ételízesítővel meghintjük. A reszelt burgonyából, sajtból, lisztből, tojásból, kevés vízből és parányi sóból sűrű masszát készítünk. A lisztbe forgatott halrudacskákat a masszába mártjuk, és bő forró olajban hirtelen aranysárgára sütjük. A majdnem puhára főzött zöldbabot, lehűtjük és lecsöpögtetjük, a majonézzel, az egyformára vágott lilahagymával, paprikával, tárkonnyal és tárkonyecettel lazán összekeverjük. Tálaláskor a halrudacskákat a tárkonyos zöldbabsalátával körítjük, és citrommal díszítjük.

Invortini
Elkészítése: Petrezselyemzöldet, fokhagymát, füstölt szalonnát, sajtot összedarálunk. A karajszeleteket felszúrjuk, megtöltjük, hústűvel összetűzzük. Sózzuk, borsozzuk, lisztben megforgatjuk, és olajban pirosra sütjük. A visszamaradt olajban szalonnát, fokhagymát, vöröshagymát pirítunk. Beleteszünk apróra kockázott paradicsomot (vagy pürét használunk), sózzuk, borsozzuk. Vörös borral felöntjük, és a megsütött húst benne megpároljuk. Szélesmetélttel kínáljuk.

Májas hústekercs zsályás töltelékkel
60 dk marha comb, 15 marhamáj, 12 szelet pármai sonka, 1 ek. paradicsompüré, 2, 5 dl száraz fehérbor, 4 ek reszelt parmezánsajt, 1hagyma, 2 gerezd foghagyma, 2-3 ek. olaj, 1/2 csokor petrezselyemzöld, kakukkfű, 1 ág rozmaring, 8 zsályalevél, só, bors 3 zsályalevelet félreteszünk, a többit a megmosott fűszernövényekkel együtt felaprítjuk, 1 teáskanál zöldfűszert félreteszünk, a többi összekeverjük a kockára vágott hagymával, zúzott fokhagymával. A megmosott marhamájat csíkokra vágjuk. A hússzeleteket kiveregetjük, besózzuk, megkenjük a zöldfűszeres keverékkel. Ráfektetünk 2-2 szelet sonkát, majd középen kettévágjuk. Beboritjuk a májcsikokkal és összetekerjük. Fogvájóval összetűzzük. Serpenyőben megforrósítjuk az olajat, és a hústekercseket körös-körül megpirítjuk. Paradicsompürével ízesítjük, majd felöntjük a húslevessel és a borral. Hozzáadjuk a félretett zsályaleveleket, és fedő alatt 15 percig pároljuk. A félretett zöldfűszerekkel gazdagon meghintve tálaljuk. Az olaszok elsősorban borjúcombból és májból készítik.
(50 perc)

Milánói, az olasz konyha kedvelőinek
Hozzávalók (4 személyes adag): 40-50 dkg darált hús (sertés, pulyka-szerintem ez a jobb), 1 nagy fej vöröshagyma, 2-3 evőkanál sűrített paradicsom, füstölt szalonna, sajt, (a füstölt a jobb - trappista), ízlés szerint: borsikafű, só, csili paprika, piros paprika,
Elkészítés: A vékony csíkokra vágott szalonnát kisütjük, de ne legyen megpirítva, és annyi legyen a kisült szalonna zsírja, amennyit a hagyma felvesz. A vöröshagymát vékony csíkokra vágjuk, majd üvegesre pirítjuk a kisült zsíron. Fűszerezzük, majd beletesszük a sűrített paradicsomot, felöntjük vízzel. A hús következik. Jól összekeverjük. A víz annyi legyen, hogy éppen ellepje. Amint felforrt fedő alatt addig főzzük, amíg meg nem puhult. Vigyázzunk a víz mennyiségével, hogy ne legyen nagyon híg, ha elkészült. Spagettivel tálaljuk, szórjuk meg bőségesen füstölt sajttal Fűszerként adhatunk hozzá még, majoránnát VAGY gyömbért is. A szalonnát nem kell kiszedni, ha szeretitek. Szalonna helyett jó más zsiradék is (pl. vaj, zsír, olaj, stb.).

Milánói gombóc
Kicsit macerás, de nagyon finom.
40 dkg darálthúst, olajon, apróra vágott hagymával megpirítok, majd ízesítem. (bors, só, foghagyma, stb.) Az előre megpárolt rizzsel összekeverem. Ezt nem tudom, hogy mennyi, attól függ, hogy szereted-e a rizst. De legalább egy tojást belekeversz. Ez után egész apró gombócokat készítesz, és nem kifőzöd, hanem olajon megsütöd. Közben paradicsomlét hagymával és zellerrel főzöl. Persze tésztát (makarónit vagy spagettit kifőzöl). Ha kisütötted az apró gombócokat, beleteszed a paradicsomszószba, és megrottyantod. Tálaláskor a kifőtt tésztára teszed a gombócot és a paradicsom szószt.
Majd reszelt sajttal megszórod.


Milánói polpetti
Hozzávalók: 1 kg sertéshús, 20 dkg reszelt sajt, 20 dkg füstölt szalonna, 2 tojás, só, törött bors, liszt zsemlemorzsa, kapribogyó, 1 kiskanál pirospaprika, 2 dl tejföl, olaj, reszelt hagyma, 1 dl bor.
Elkészítése: A hússzeleteket kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, teszünk rá 2 szelet vékony szalonna szeletet, majd ujjnyi vastagon beterítjük reszelt sajttal. Széleit mindkét oldalról felhajtjuk lisztben, tojásban, morzsában, megforgatjuk, majd olajban takaréklángon lassan átsütjük. A pecsenyezsír zömét leöntjük, a maradékban megpárolunk 1 kanál reszelt hagymát, rátesszük a pirospaprikát, felöntjük 1 dl vizes borral, és jól felforraljuk. Hozzákeverünk 1 evőkanál apróra vágott kapribogyót, 2 pohár tejfölt és forrón, párolt rizzsel tálaljuk.

Milánói rakott felsál

Hozzávalók: 60 dkg felsál, 20 dkg makaróni, 20 dkg sajt, 10 dkg gomba, 10 dkg vaj, törött bors, só.
Elkészítése: A húst egy kevés ideig vízben főzzük, kivesszük, és kisújnyi vastag szeletekre vágjuk. A húslében megfőzzük a makarónit, leszűrjük, majd vajjal kikent tűzálló tálba egy vékony réteget terítünk belőle. Meghintjük reszelt sajttal, kis vajdarabkákat teszünk rá, majd egy sor húsmetéltet. Sózzuk, borsozzuk, és meghintjük apróra vágott gombával. Ismét makaróni-réteg következik, majd az előbbi módon váltogatva rakjuk az anyagot, úgy, hogy az utolsó réteg makaróni legyen. Megszórjuk reszelt sajttal, és megötözzük olvasztott vajjal. Sütőben, kis lángon, jól átsütjük.

Milánói szívszeletek

Hozzávalók: 75 dkg sertésszív, 30 dkg vegyes zöldség, bors, fokhagyma, olaj, 20 dkg hagyma, 15 dkg szalonna, 1 kanál paradicsompüré, 5 dkg sajt, 3 dkg vaj, 1 dl fehérbor.
Elkészítése: A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, és megpirítjuk benne a hagymát. Rátesszük a paradicsompürét, az áttört zöldségeket és összeforraljuk. Hozzáadjuk felszeletelt, főtt szívet, és átforraljuk a mártásban. A tetejét megszórjuk sajttal és megsütjük.

Monacói töltött csirke

Hozzávalók: 1 csirke, 2 pár virsli, 5 dkg lángolt kolbász, 2 db paradicsom, 1 alma, 5 dkg vaj, só, törött bors, csipetnyi majoránna, 1 dl bor.
Elkészítése: A csirkét kívül-belül megsózzuk, megborsozzuk, hasüregébe szórunk majoránnát, belehelyezzük a virslit, kolbászt, félbe vágott paradicsomokat, kettévágott almát, egy diónyi vajat, a nyílást lezárjuk hústűvel. Tűzálló tálba tesszük, leöntjük forró vajjal, ráöntjük a bort, és letakarjuk így pároljuk puhára. Ha megpuhult levesszük a fedőt, és szép pirosra sütjük. Tálalásnál a csirkét feldaraboljuk, a virslit, kolbászt felszeleteljük, a csirke tetejére rakjuk, a paradicsomot, almát is felszeleteljük és mellétesszük, pecsenyelével leöntve forrón tálaljuk.

Mozzarellás csirke

Hozzávalók 4 személyre: 4 kicsontozott csirkemell, 5 dkg vaj, 2-3 evőkanál napraforgó- vagy olívaolaj, 4-5 gerezd fokhagyma, 3-4 bazsalikomlevél, 1 csomó petrezselyem, 20 dkg mozzarella sajt, só, őrölt bors.
Elkészítése: A kicsontozott csirkemelleket hosszában vágjuk ketté, hogy egészen vékony szeleteket kapjunk, de még ezeket is klopfoljuk két celofán között mintegy fél centi vastagságúra, enyhén sózzuk meg, és mindkét oldalán süssük ki a vaj és az olaj forró keverékében. A szétnyomott fokhagymát, a finomra vágott petrezselymet és a bazsalikomot dörzsöljük péppé, és kenjük be vele a tepsiben egymás mellé helyezett csirkemell-szeletek tetejét, hintsük meg őrölt borssal, tegyünk mindegyikre egy-egy vékony szelet könnyen olvadó, lágy mozzarella sajtot és forró sütőben addig süssük, míg a sajt megolvad, és barnáspiros színt kap. Párolt zöldségekkel körítve étvágygerjesztő látványnak sem utolsó fogást kapunk.

Nápolyi húsgombóc

Hozzávalók: 20 dkg darált sertéshús, 20 dkg darált marhahús, kevés só, bors, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 tojás, 4 evőkanál finomra vágott petrezselyem, 4 evőkanál olaj
A mártáshoz: 1 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 közepes sárgarépa, 2 zeller zöldje, 1 babérlevél, 2 evőkanál liszt, 1 nagyobb paradicsom, 1 húsleveskocka, 2 evőkanál paradicsompüré, 5 dl vörösbor
A tálaláshoz: 35 dkg spagetti, reszelt sajt, 2 evőkanál finomra vágott petrezselyem
Elkészítése: Összegyúrjuk a 2 féle darálthúst, hozzáadjuk a fűszereket, a zsemlemorzsát, a felvert tojást, és az egészet jól összedolgozzuk. Megszórjuk petrezselyemmel, és tizenhat húsgombócot formálunk belőle, majd forró olajban megsütjük őket. Az olajban megpirítjuk az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, és a kis kockákra vágott sárgarépát. Amikor a hagyma megpuhult, vigyázzunk ne barnuljon meg, hozzáadjuk a babérlevelet és a lisztet, a meghámozott kis kockákra vágott paradicsomot, a szétmorzsolt húsleveskockát, belekeverjük a paradicsompürét, és ráöntjük a bort. Amikor forrni kezd, beletesszük a húsgombócokat, levesszük a lángot, és az edényt lefedve, lassú tüzön 30 percig főzzük. Közben a sós vízben kifőzzük a spagettit, öblös edénybe tesszük, ráhelyezzük a húsgombócokat, ráöntjük a levét, s kevés reszelt sajttal és petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Nápolyi pecsenye

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 3 evőkanál olaj, 3 gerezd fokhagyma, 3 dl vörösbor, só.
Elkészítése: A combot egyben besózzuk, és az olajban körös-körül megpirítjuk, Mellédobjuk a fokhagymát, majd ráöntjük a bort, és lefedve addig pároljuk, amíg a levét el nem főtte. Addigra éppen meg is puhul. Párolás közben fogassuk a pecsenyét, hogy a kellemes boros íz jól átjárja.

Nápolyi vagdalt hús

Hozzávalók: 60 dkg kétszer darált sertéshús, 3 zsemle, 2 dl tej, 1 kiskanál reszelt hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, törött bors, kakukkfű, bazsalikom, 1 kiskanál paprikakrém, 2 tojás, 2 dl olaj, 1 dl húsleves, 1 dl vörösbor, 1 mokkáscsésze feketekávé, 1 mokkáskanál porcukor, 1 babérlevél, 2-3 szem borókabogyó, 1 dl tejföl, 1 evőkanál reszelt sajt.
Elkészítése: A darált húst összekeverjük a tejben áztatott jól szétmorzsolt zsemlékkel, a reszelt hagymával, a zúzott fokhagymával, sóval, törött borssal, egy csípet bazsalikommal, egy csípet kakukkfűvel, a paprikakrémmel, 2 tojással. Pogácsákat formálunk belőle, majd bő forró olajban mind két felét pirosra sütjük. A húslevest, a bort, a kávét elkeverjük a porcukorral, a babérlevéllel, a borókabogyóval, és fölforraljuk. Beletesszük a húspogácsákat, és 15 percig pároljuk, fedő alatt. Ezután levesszük a fedőt, és még 15-20 percig pároljuk, amíg a mártás be nem sűrűsödik. A tejfölben elkeverjük a reszelt sajtot, a mártásba öntjük, és forrón tálaljuk.

Olasz báránysült

Elkészítése: Az olasz báránysülthöz egy szép, tömör, kicsontozott másfél kilós báránycombvagy gerincdarabot minden hártyájától, zsírjától megszabadítunk. Füstölt szalonnával megtűzdeljük, apróra vágott friss rozmaringgal bedörzsöljük, és evőkanálnyi olajon köröskörül megsütjük. Mindig csak egy kevés vizet aláöntve puhára pároljuk, majd tűzálló tálra átemeljük. A pecsenyelevet a zsírjára sütjük, evőkanálnyi reszelt hagymát aranysárgára sütünk benne, és két gerezd tört fokhagymával még fél percig a tűzön kevergetjük. Kiskanálnyi mustárral, púpozott evőkanál paradicsompürével vagy ketchuppal, néhány csepp borecettel meg kiskanálnyi mézzel ízesítjük. Megsózzuk, borsozzuk, a húsra kenjük. 200 fokos (gáz 6. fokozat) sütőbe toljuk, és szép pirosra sütjük. (Vigyázzunk, a méz miatt könnyen megéghet!) Burgonyasalátával kínáljuk.

Olasz csirke 1

Elkészítése: Két evőkanál olajon megpirítunk két gerezd fokhagymát meg egy kiskanálnyi finomra vágott vöröshagymát, megforgatunk rajta két feldarabolt kis csirkét, és cikkekre belevágunk egy fél kiló paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk egy ágacska rozmaringot, egy babérlevelet, és fedő alatt addig pároljuk, míg a hús megpuhul. (Olaszországban még kevés vörösborral is szokták ízesíteni, de a nélkül is finom.) Mikor a pecsenye már puha, tűzálló tálra szedjük, levét tésztaszűrőn áttörjük, és ráöntjük. Tetejére bőven reszelünk sajtot, és a sütőben 5 percig sütjük. Sós vízben főtt spagetti, makaróni vagy szarvacskatészta illik hozzá köretnek.

Olasz csirke 2

Hozzávalók 4 személyre: 1 nagyobb vagy 2 kisebb csirke, de természetesen készülhet csak combból vagy csirkemellből is, 1 hagyma, 4 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 3-4 kanál liszt, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 12 olívabogyó, 1 csomó petrezselyem, 1 dl bor, só, őrölt bors.
Elkészítése: A tetszés szerint feldarabolt, de legalább 6-8 részre vágott és lebőrözött csirkét megsózzuk, borsozzuk, lisztbe hempergetjük, és a felhevített vajban minden oldalát megpirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, kis ideig tovább pirítjuk, majd az egészet nyakon öntjük a borral, és tíz percig fedő alatt pároljuk. A paradicsomot. meghámozzuk, felszeleteljük, a fokhagymagerezdet kettévágjuk, s a húshoz adva újabb tíz percig pároljuk. Ekkor kerül bele az olívabogyó, melyet már csak átforrósítunk. Apróra vágott petrezselyemmel szórjuk meg, és rizzsel tálaljuk. Ízlése szerint ki-ki tovább fűszerezheti az ételt, csak az a fontos, hogy egyik íz se nyomja el a másikat.

Olasz göngyölt hús

Elkészítése: Négy, kétujjnyi vastag, kicsontozott sertéskaraj vagy sertéscomb szeletet veszünk, és úgy vágjuk be, hogy szétterítve négy nagy, ujjnyi vastag szelet húst kapjunk. A szeleteket befedjük hajszálvékony puha (pl. Hóvirág) sajtszeletekkel, mindegyikre egy-egy szelet gépsonkát fektetünk, amit vékonyan megkenünk vajjal. Meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel, és egyenként összegöngyöljük, fogpiszkálóval megtűzzük, vagy zsineggel átkötjük. Kívülről bedörzsöljük a hústekercseket a grill-fűszerkeverékkel (gyógynövényboltokban, nagy ABC-kben kapható), és két evőkanálnyi forró olajban gyors tűzön megpirítjuk. Egy kevés vízzel puhára pároljuk, majd zsírjára sütve, a hústekercseket kiszedjük, melegen tartjuk. Levét másfél deci tejföllel meg öt deka reszelt sajttal átforrósítjuk, de nem forraljuk. Közben sós vízben, amelybe egy mokkáskanálnyi olajat is öntöttünk, kifőzünk 20 deka spagettit, levétől lecsurgatjuk, forró tálra szedjük, és tetejére ültetjük a zsinegtől vagy fogpiszkálótól megszabadított hústekercseket. Leöntjük a tejfölös, sajtos mártással, és azon frissiben kínáljuk. (Ha előző nap akarjuk készíteni, megpárolhatjuk a hústekercseket, és csak a spagettit kell kifőznünk ebéd előtt.)

Olasz húsgombóc

Hozzávalók négy személyre: 1 kg hús (marha, disznó vegyesen), zsír vagy olaj, liszt, majoranna, bors, só, paradicsommártás
Elkészítése: A húst daráld le kétszer, és fűszerezd bőségesen majoránnával, sóval, borssal. Gyúrj belőle fél tojás nagyságú golyókat, forgasd lisztbe, és süsd ki bő, forró zsiradékban. A kisült húsokat halmozd egymásra, s öntsd le forró paradicsommártással.

Osso buco milánói rizottóval

(4 személyre) 1, 2 kg borjúlábszár vagy pulykacomb, 2 velőscsont, 25 dk rizs, 20 dk paradicsom, 2 vöröshagyma, 2 sárgarépa, 3 gerezd foghagyma, 1 liter húsleves, 3 dl fehérbor, 1 ek. parmezán sajt, 1 citrom, 1 ek. paradicsompüré, 2-3 ek olaj, 2 ek vaj (margarin), 1 csokor petrezselyem, fehérbors, só, sáfrányos szeklice A megtisztított, megmosott zöldségeket apróra felkockázzuk. A megfűszerezett húst vaslábosban forró olajon megpirítjuk, majd kivesszük. A visszamaradt olajon üvegesre pároljuk a hagymakocka felét. Hozzáadjuk a sárgarépát és a paradicsomot. 2 percig pirítjuk, felöntjük 5 dl levessel és 1 dl borral majd a paradicsompürével, sóval, borssal ízesítjük. Lefedve, előmelegített sütőben 200 fokon (gáz 3 fokozat) kb. másfél órát pároljuk. Hozzáadjuk a velőt, és a rizst felöntjük a maradék levessel és borral. Sáfrányos szeklicével ízesítjük és kevergetve kb. 30 percig főzzük. Végül belekeverjük a reszelt parmezánt. A csíkokra metélt citromhéjat összekeverjük a zúzott foghagymával és a felaprított petrezselyem zölddel. A rizottóra fektetett húst leöntjük a mártással és meghintjük a fokhagymás keverékkel. Citromgerezdekkel és petrezselyem levelekkel díszitjük.

Palermói máj

Hozzávalók: 60 dkg máj, 2 evőkanál liszt, 8 dkg vaj, 4 tojássárgája.
Elkészítése: A májat vékony szeletekre vágjuk, megmártjuk tojás sárgájába, utána lisztben, forró vajban hirtelen kisütjük.

Palermói sült hal

Hozzávalók (6 személyre) 8 szelet tengeri hal, 3 citrom, 1 pohár tejszín, 1 gerezd fokhagyma, 6 ek. (lehetőleg olíva-) olaj, 2 kk. só, 1 kk bors, halízesítő fűszerkeverék.
Elkészítés: A halszeleteket mindkét oldalukon megszórjuk sóval, borssal, csipetnyi fűszerkeverékkel. Nagyobb serpenyőt 1 ek. olajjal kikenünk, és a megtisztított fokhagymagerezdekkel jól bedörzsöljük. A serpenyő aljára 2 karikára vágott citromot teszünk, óvatosan ráhelyezzük a halszeleteket, és kevés olajjal meglocsoljuk. Előmelegített sütőben 30 percig sütjük. A halszeleteket a serpenyőből lapátkanállal kiemeljük, tálra téve melegen tartjuk. A harmadik citrom levét tejszínnel és a serpenyőben megmaradt lével elkeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és állandóan kevergetve 5 percig főzzük. Ezzel a mártással leöntjük a melegen tartott halszeleteket, és forrón, vajas burgonyapürével tálaljuk, citromkarikákkal díszítjük.

Palermói vacsoratál

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg csirkemellfilé, 40 dkg mozzarella sajt, 40 dkg paradicsom, 3 db koktélparadicsom, 1 csokor bazsalikom, 3 evőkanál olívaolaj, 1 dl húsleves, 1 evőkanál vörösborecet, só, durvára őrölt bors, cukor, a tálaláshoz salátalevelek
Elkészítése: A húst megmossuk, megtöröljük. Sóval, borssal bedörzsöljük, majd megforrósított olajon köröskörül megpirítjuk. A tüzet mérsékelve kb. 10 perc alatt készre sütjük. A csirkemellet a serpenyőből kivesszük, a visszamaradt pecsenyelevet felöntjük a borecettel és a levessel. Sóval, durvára őrölt borssal, és cukorral ízesítjük, langyosra hűtjük. A paradicsomot megmossuk, és felszeleteljük, a koktélparadicsomot négyfelé vágjuk. A mozzarellát lecsöpögtetjük, és nagyobb kockára vágjuk. A bazsalikomot megmossuk, néhány levelet a díszítéshez félreteszünk, a többi csíkokra metéljük, és a pácléhez adjuk. A csirkemellet felszeleteljük. A megmosott salátalevelekkel kibélelünk egy tálat, majd ráhalmozzuk a húst, a paradicsomkarikákat és a mozzarellát. Meglocsoljuk a páclével, és legalább 20 percig érleljük. A salátát koktélparadicsommal és a félretett bazsalikomlevelekkel díszítjük, durvára őrölt borssal meghintjük. Ropogós franciakenyér és könnyű, félszáraz olasz fehérbor illik hozzá.
Elkészítési idő kb. 40 perc.

Pármai csirke

Hozzávalók: 2 csirke negyedre vágva, só, bors, liszt, 6 evőkanál olívaolaj, 2 fej hagyma, 3 sárgarépa kockára vágva, fél doboz paradicsompüré.
Elkészítése: A csirkedarabokat megsózzuk, borsozzuk, megforgatjuk lisztben, megsütjük olívaolajban, és kivesszük. A hagymát, a répát megpirítjuk, a paradicsompürét és a csirkedarabokat hozzáadjuk, és lefedve, kis lángon, kb. 30 percig pároljuk, szükség szerint levet öntünk utána. Végül felezett olívabogyót adunk hozzá, és a mártást pikánsan ízesítjük.

Rakott csirke olasz módra

Hozzávalók 2 személyre: 15 dkg csirkemellfilé, 2 db paradicsom, 20 dkg padlizsán, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg mozarella sajt, egy csokor bazsalikom, egy kevés ketchup, só, őrölt bors, egy evőkanál olaj
Elkészítése: A húst daráljuk le, majd keverjük el a ketchuppal, az összetört fokhagymával, a sóval és az őrölt borssal. A paradicsomot, a padlizsánt és a sajtot felszeleteljük vékony csíkokra. Egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, és beletesszük a paradicsomot, padlizsánt, sajtot majd a húsos keveréket, és minden réteg közé bazsalikomot szórunk. A legtetejére paradicsomot és sajtot tegyünk, majd rakjuk be a sütőbe. Körülbelül 20 perc múlva tálalhatjuk.

Rombuszhal-szeletek salátaágyon

Hozzávalók: 2 evőkanál margarin, 1 hagyma, 2 zöldsaláta, 60 dkg rombuszhal-filé, 8 evőkanál tejföl, 1 evőkanál tárkony, fél citrom leve, 1 tojássárgája, szerecsendió, só
Elkészítés: 3 percig pirítsuk a felvágott hagymát. Vágjuk cakkosra a salátaleveleket, keverjük a hagymáshoz, és fedő alatt 5 percig főzzük tűzön. (A saláta torzsályát tegyük félre salátakészítéshez). Tegyük rá a sózott, borsozott halfilét, fedjük le, és további 10 percig főzzük. A salátát és a halat tartsuk melegen. A főzőszószhoz adjuk hozzá a tejfölt, sűrítsük be. Adjuk hozzá a tárkonyt, a citromlét, a tojássárgáját, a szerecsendiót, a sót és a borsot. Öntözzük meg vele a halat és azonnal tálaljuk.

Római báránysült

Hozzávalók (4 személyre): 1 kg csont nélküli báránycomb, 10 rozmaring levélke, 1 kg burgonya, 2 ek. olaj, 10 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, só, bors
Elkészítés: A húst többször bevagdaljuk, a vágásokba rozmaringszálakat dugdosunk. Meghámozzuk, és szeletre vágjuk a burgonyát. Az olajat és a vajat elkeverjük, serpenyőben felhevítjük, beletesszük a húst, körberakjuk a burgonyaszeletekkel. A megtisztított és szétnyomott fokhagymagerezdeket rámorzsoljuk a húsra és a burgonyára. A pacsnit 45-60 percig sütjük, levével locsolgatjuk a burgonyaszeleteket. A húst felszeletelve, forrón tálaljuk csészében pecsenyelevével és friss salátát kínálunk hozzá.

Római szelet
Hozzávalók: 8 szelet hús, 25 dkg gomba, 5 dkg vaj, 1 dl olaj, 20 dkg metélt tészta, 40 dkg paradicsom, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 csomó petrezselyem, 1 ágacska rozmaring, liszt, só, bors.
Elkészítése: A kivert megsózott borsozott hússzeleteket forró olajban hirtelen megsütjük, és egy tányérra tesszük. Ebben az olajban megpároljuk az apróra vágott hagymát, rátesszük a cikkelyekre vágott paradicsomot, sót, rozmaringot, borsot, babérlevelet, petrezselymet, fokhagymát. A húst visszarakva, fedő alatt, félig puhára pároljuk. A félig párolt húsra rátesszük a gombát, és már együtt pároljuk puhára. A tésztát sós vízben megsózzuk, az olvasztott vajra szedjük, majd egy tál aljára terítjük. Erre rakjuk a húsokat, és végül leöntjük a fűszeres gombás mártással.

Saltimbocca 1. Római recept
Hozzávalók: 6 szelet csirkemell, 6 vékony szelet füstölt sonka, 6 zsályalevél, liszt, vaj, só, bors, száraz tokaji bor, fogpiszkáló
A csirkemelleket egy kicsit megsózzuk, borsozzuk, majd lisztben megforgatjuk. Minden hússzeletre egy szelet sonkát és arra egy-egy zsályalevelet tűzünk a fogpiszkálóval. A szeleteket forró vajban sütjük meg, oldalanként 2 percig, majd meglocsoljuk a borral, és tovább sütjük, amíg a bor elpárolog.
Zöld salátával kínáljuk.

Saltimbocca 2.
170 dk borjúkaraj (v. sertés szűzpecsenye), 8 szelet pármai sonka (v. hajszálvékonyra szeletelt főtt, füstölt sonka), 1-1 sárga és zöld húsú paprika, 8 ek. Marsala (v. tokaji aszú), 7 dk vaj (v. margarin), 2 ek olívaolaj, zsályalevél, só, bors A kicsumázott, megmosott, paprikát kockára vágjuk. A hús kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk. Minden szeletre 1-1 szelet sonkát és 2-2 zsályalevelet fektetünk. Fogvájóval megtűzzük. Forró olajon megpároljuk a paprikát. sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben megforrósítjuk a 3 dk vajat. A hússzeleteket először a sonkás, majd a másik oldalukon 2-2 percig sütjük. Serpenyőből kivéve melegen tartjuk. A visszamaradt pecsenyelevet felöntjük borral, belekeverjük a maradék vajat. Jól megfűszerezzük és felforraljuk.
Mártással leöntve, paprikakocka körettel tálaljuk.
30 perc


Saltimbocca alla Romána 1. (Ínyencfalatok római módra)
Hozzávalók (8 személyre) 8 vékonyra kivert borjúszelet, 10 dkg vaj, 15 dkg sampinyongomba, 8 vékonyszelet sonka, 4 szelet félbevágott mozzarella sajt, 5 dkg reszelt parmezán sajt, só, frissen őrölt fekete bors, 2 nagy gerezd fokhagyma, 1 mk szárított zsálya,
4 ek olívaolaj.
Elkészítés: A borjúszeleteket papírszalvétán leszárítjuk. Serpenyőben felhevítjük a fele vajat, megfonnyasztjuk benne a gombát, lapátkanállal kivesszük, és megszárítjuk. A borjúszeletekre ráteszünk egy-egy szelet sonkát és fél-fél szelet mozzarellát. A megszárított gombát elosztjuk a nyolc adagon, megszórjuk parmezánnal, sóval, borssal, a megtisztított, szétnyomott fokhagymával és a szárított zsályával. A borjúszeleteket összegöngyöljük, fogpiszkálóval vagy kis nyárssal megtűzzük. A tekercseket olajban és a megmaradt vajban közepes lángon 10 percig sütjük. Forrón tálaljuk. A hozzá való köret csontlében és fehérborban fűszerekkel párolt rizs.


Saltimbocca alla Romána 2.
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg borjúszelet, 15 dkg nyers sonka, 2 dkg liszt, 2.5 dl száraz fehérbor, 5 dkg vaj, 8 zsályalevél, 1/2 dl olaj, só.
Elkészítése: Legalkalmasabb a borjú diója. Egy adag két, 6-7 dkg-os, vékonyra kivert borjúszelet. Minden szelet húsra egy kis zsályalevelet, és sonkaszeletet teszünk, majd megnedvesített tenyérrel ráütögetünk. Megsózzuk a sonka nélküli oldalt, mindkét oldalán belisztezzük. Ezt megelőzően már a serpenyőben felmelegítjük az olajat, amelyhez egy diónyi vajat is teszünk. Erős lángon átsütjük előbb a sonkás, majd a másik oldalát. Kiöntjük a felesleges olajat, majd fehérborral meglocsoljuk. Amikor elpárolgott az alkohol, hozzáadjuk a megmaradt vajat. Beforraljuk a mártást, és az ételre öntjük. Ajánlott köret. petrezselymes burgonya, burgonyapüré, vajas, főtt zöldség, vagy "római articsóka". Könnyű vörösbort kínálunk hozzá.

Sorrentói bárányborda
Hozzávalók: 8 szelet bárányborda, só, bors, 10 dkg reszelt sajt, liszt, 2 tojás, zsemlemorzsa, 60 dkg karfiol, burgonya, 5 dkg vaj, citrom, zöldpetrezselyem.
Elkészítése: A hússzeleteket kiverjük, sózzuk, borsozzuk, megforgatjuk lisztben, tojásban, és morzsa-reszelt sajt keverékében. Forró zsírban megsütjük, vigyázva arra, hogy jól átsüljenek, de ki ne száradjanak. A karfiol sós vízben megfőzzük, leöntjük olvasztott vajjal, megszórjuk reszelt sajttal. Köré rakjuk a bordákat és a vajban pirított burgonyát. Citromszeletekkel és vajban pirított petrezselyemmel díszítjük.

Sült csirke olaszosan
Hozzávalók: 2 kisebb csirke A sütéshez bőven olaj, 25 dkg gomba, 30 dkg paradicsom, 20 dkg főtt füstölt hús, 15 dkg sajt, só, törött bors
Elkészítése: A csirkét feldaraboljuk, és sóval, borssal bedörzsölve olajban kisütjük. A kisütött húsdarabokat tűzálló tálra egymás mellé fektetjük, meghintjük kevés olajban megpárolt, karikára vágott gombával, erre terítjük a jól megmosott, felszeletelt paradicsomot, a tetejére szórjuk a csíkokra vágott füstölt húst. Az egészet befedjük papír vékonyságúra vágott sajtszeletekkel, és a sütőben addig sütjük, míg a sajt meg nem olvad.

Szarvasgerinc olaszos módra
Hozzávalók: 1 kg gerinc, egy evőkanál zsiradék, 3 dkg vaj, 2 pohár fehérbor, 1 csomó leveszöldség, 15 dkg gomba, 20 dkg csavartcső, egy evőkanál liszt, 2 dl tejföl, só, néhány csepp ecet, cukor
Elkészítése: A megforrósított zsiradékban megpirítjuk a húst meg a karikára vágott zöldséget és a bor felével felengedve, fedő alatt, puhára pároljuk. Zsírjára sütjük, meghintjük liszttel, fölengedjük a maradék borral, ecettel ízesítjük, és alaposan felforraljuk. A mártást szitán áttörjük és megtejfölözzük. Közben egy másik edényben, a vajban megpároljuk a gombát. A tál aljára terítjük, a sós vízben kifőzött csavartcsövet, leöntjük mártással, rászórjuk a párolt gombát, és a tetejére fektetjük a hússzeleteket. Sütőben átmelegítjük.

Tengeri herkentyűk nagykagylóval

Hozzávalók: 50 dkg nagykagyló, 30 dkg tenger gyümölcse, 3 gerezd fokhagyma, finomra vágott petrezselyem, 1 dl fehérbor, őrölt bors, oregano, olívaolaj, só
Elkészítése: Az olíva olajon a zúzott fokhagymát megpirítjuk, majd hozzáadunk egy kávés kanál erős darált paprikát, és a petrezselymet. Felöntjük borral és egy kevés vízzel, majd beletesszük a felolvasztott tenger gyümölcsét. Ízlés szerint ízesítjük, majd készre pároljuk, és a tésztával összeforgatva tálaljuk.

Toledói csirke

Hozzávalók: 2 db csirke, 10 dkg kolozsvári szalonna, 1 kanál reszelt hagyma, 2 dl narancslé, 2 dl fehérbor, só, bors.
Elkészítése: A csirkét feldaraboljuk olyan apróra, ahogy a paprikás csirkénél szokás. A szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, megpirítjuk rajta a reszelt hagymát. A csirkedarabokat megsózzuk, borsozzuk, megforgatjuk a hagymás zsiradékon. Felöntjük a borral és a narancslével, majd fedő alatt puhára pároljuk.

Toledói tokány

Hozzávalók: 1 kg marhahús, 3 vöröshagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 kanál mustár, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg gomba, só, bors, 1 dl olaj, 2 zöldpaprika, 1 kanál liszt, 1 dl bor, 2 paradicsom, 2 dl húsleves.
Elkészítése: A hagymát egy kevés olajon üvegesre pároljuk, rátesszük a vékony csíkokra vágott húst, paradicsomot, a zúzott fokhagymát, mustárt, sót, borsot. Felöntjük húslével, és félig puhára pároljuk. A finomra szeletelt gombát közben egy kevés olajon megpároljuk, és a húshoz adjuk. Hozzátesszük a zöldpaprikát, készre pároljuk, egy kevés liszttel besűrítjük, és friss paradicsomszeletekkel díszítve tálaljuk.

Toledói töltött csirke

Hozzávalók: 1 csirke, 2 narancs, 2 alma, 2 zsemle, 3 dl tej, só, gyömbér, 5 dkg mazsola, 1 tojás, 3 dkg vaj, 1 csipetnyi majoránna, törött bors, pirospaprika.
Elkészítése: A csirkéket kívül-belül bedörzsöljük sóval, borssal, majoránnával,
pirospaprikával. Meghámozzuk, és kockára vágjuk a narancsokat, és az almákat elkeverjük 2 dl tejben áztatott zsemlével, a mazsolával 1 tojással, sóval, kevés gyömbérrel. A csirke hasüregébe töltjük, a nyílást lezárjuk. Mély tűzálló tálba tesszük, öntünk alá 1 dl bort 1 dl vizet. Leöntjük forró vajjal, a tálat lefedve sütőben takaréklángon puhára pároljuk. Időközben sokszor meglocsoljuk saját levével. Ha már kezd puhulni, levesszük a fedőt, megkenjük vajjal, és pirosra sütjük.

Tonhalpástétom

Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 80 dkg vaj, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál konyak, 1 evőkanál őrölt zöld bors, 2 evőkanál zöldcitromlé, 2 csipet Cayenne, olajbogyó, csemegeuborka
Elkészítés: Villával keverjük össze az összes hozzávalót. Töltsük meg vele a zárható, műanyag tetős üveget és legalább két órára tegyük hűtőszekrénybe. Olajbogyóval, csemegeuborkával és pirított kenyérrel tálaljuk.

Toscanai sertéscsülök


Hozzávalók: 2 nyers sertéscsülök, só, bors, 10 dkg hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 sárgarépa, 2 fehérrépa, egy darabka zeller, 5 dkg zsír, 2 dl paradicsompüré, 1,5 dl fehérbor, citromhéj, zöldpetrezselyem.
Elkészítése: A húst megsózzuk, forró zsírban átforgatjuk, egy kevés vízzel félpuhára pároljuk. A léből kivéve kicsontozzuk, és ujjnyi vastagon fölszeleteljük. A zöldségeket, a hagymát, a fokhagymát, megtisztítjuk, és apróra kockákra vágjuk. Ráöntjük a húsra. Hozzáadjuk a megmaradt pecsenyelevet, a bort, a paradicsompürét, megsózzuk, borsozzuk. Lefedve készre pároljuk a sütőben. A hússzeleteket tálra rakjuk, leöntjük a zöldséges mártással, vékonyra szelt citromhéjjal és finomra vágott zöldpetrezselyemmel hintjük meg.

Toscanai sertéssült

40 dk sertéscomb (v. borjú), 75 dk paradicsom, 15 dk mozarella, 2 hagyma, 1, 2 dl húsleves, 3 ek olaj, só, bors, bazsalikomlevél 2 paradicsomot félreteszünk, a többit kockára vágjuk. 1 ek. forró olajon üvegesre pároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk a paradicsomkockákat, felöntjük a húslevessel. Sózzuk, borsozzuk, fedő alatt alacsony hőfokon kb. 10 percig pároljuk. A bazsalikomot néhány levél kivételével felaprítjuk, és a mártásba tesszük. A sóval, borssal fűszerezett félbevágott hússzeleteket 2 ek olajon megpirítjuk. Tűzálló tálba fektetjük. beborítjuk a félretett szeletekre vágott paradicsommal és a mozarellával. Forró sütőbe (grillbe) 2-3 percig sütjük. Borssal és bazsalikomlevéllel díszitjük. Köretnek pirított burgonya és párolt brokkoli illik hozzá.
(30 perc)

Veronai rablópecsenye

Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 1 tojás, 1 kiskanál hagyma, só, törött bors, 4 fej hagyma, 4 virsli.
Elkészítése: A darált sertéshúst összegyúrjuk tojással, a reszelt hagymával, sóval, borssal, kis gömböcskéket formálunk belőle. Hosszú hústűre egymás mellé felszúrunk egy húsgombócot, egy szelet hagymát, egy darab virslit, ismét hagymaszeletet, és ezt addig váltogatjuk, míg a hozzávalókból tart. Az így elkészített nyársakat hideg olajban megforgatjuk, majd egy tepsi két szélére támasztva, hogy a hozzávalók ne érjenek a tepsi aljára forró sütőben megsütjük.

Vitello tonnató

Hozzávalók: 80 dkg sertéscomb, 2 sárgarépa, 2 fehérrépa, 10 dkg zeller, 1 csokor petrezselyem, gyömbér, só, bors, 1 dl fehérbor, 1 egész tojás, 1 kanál mustár, 5 db kapribogyó, 2 evőkanál olaj, 1 citrom leve, 1 dl olaj, 1 doboz olajos hal.
Elkészítése: A húst megsózzuk borsozzuk, kevés forró olajon megforgatjuk, öntünk alá kevés bort és vizet, majd a zöldségeket hozzáadjuk, és puhára pároljuk. A többi anyagot, a halat, citromlevet, kevés olajat, mustárt, 1 tojást, kapribogyót, turmixgépbe tesszük, jól összedolgozzuk, majd a vége felé 1 dl olajat lassan hozzácsorgatunk, hogy majonéz sűrűségű mártást kaphassunk. Tehetünk hozzá egy -két kanál száraz fehérbort is. A húst nagyon vékonyan felszeleteljük (hidegen) tálra sorba lerakjuk, bevonjuk mártással, ismét 1 sor húst, majd mártást teszünk rá mindaddig, amíg az anyagunk tart.

Webáruház készítés